A Széchenyi olvasópróbája Sopronban

A stábot Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte, aki elmondta: Széchenyi István a város első díszpolgára, élete, sorsa összefonódott a településsel, a térséggel. Az elmúlt évek műsorpolitikai törekvéseit tovább erősíti üzenetként az, hogy egy történelmi korszakot és egy emberi sorsot több irányból megmutató izgalmas darabot választottak idén. A járványhelyzet miatt nem lehet megmondani, a közönség mikor láthatja az előadást. Az alkotógárda február végére szeretne elkészülni az előadással, így teljes próbafolyamat kezdődött el.

Csiszár Imre Kossuth- és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész, az előadás rendezője részletes, sokirányú elemzést tartott. Beszélt Németh Lászlóról, művének keletkezéséről, Széchenyi Istvánról, életéről, sorsáról. Arról a korszakról és azokról a történésekről, háttérben zajló esményekről, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy ebben a drámában már az utolsó napjaiban, a döblingi elmegyógyintézetben láthatjuk, mielőtt eldördül a végzetes lövés.

“Írni olyan, mintha gyújtogatnál”

A rendező kiemelte: Németh László 1946-ban írta ezt a művét. Megpróbáltatásokon, sok mindenen ment át az ország, nem tudni, mi lesz a jövője. Kiszolgáltatottság veszi körül a hétköznapokat, az embereknek kevés idejük volt megérezni a szabadság leheletét. Talán nem véletlen, hogy Németh László a darabban Crescentiaval, Széchenyi feleségével mondatja a korra utalva: “Írni, olyan, mintha gyújtogatnál.”  Németh László pedig így érezte magát, s keresett magának egy olyan történelmi személyiséget, aki nagyon szívesen “gyújtogatott,” mert valójában grafomán volt. Mindemellett nárcisztikus egyéniségként élt, imádta önmagát, szerette a gondolatait. Állandóan előtérbe helyezte azokat a személyiségével együtt. Gyakorlatilag ezért a mű szövegei önelemzések is egyben. Hozzátette, mindezért sem törekszenek arra, hogy a főhőst szoborként vagy festményként láttassák a színpadon.

A darab dialógusai már azt a Széchenyit ábrázolják, akinek a belső világa furcsa, agyi tevékenysége nem mindenhol logikus és pontosan kimérhető. Néha eksztatikus, érthetetlen, közelít az őrülethez a viselkedése. A párbeszédek olyanok, hogy a szereplők gyakran nem a feltett kérdésekre válaszolnak. Az író azt helyezi előtérbe, mi zajlik a fejekben, és ez nem mindig függ a kérdéstől. Ezért a színészeknek úgy kell játszaniuk, hogy a nézőknek minden érthető és megmagyarázható legyen.