A stábot Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte, aki elmondta: Széchenyi István a város első díszpolgára, élete, sorsa összefonódott a településsel, a térséggel. Az elmúlt évek műsorpolitikai törekvéseit tovább erősíti üzenetként az, hogy egy történelmi korszakot és egy emberi sorsot több irányból megmutató izgalmas darabot választottak idén. A járványhelyzet miatt nem lehet megmondani, a közönség mikor láthatja az előadást. Az alkotógárda február végére szeretne elkészülni az előadással, így teljes próbafolyamat kezdődött el.
Csiszár Imre Kossuth- és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész, az előadás rendezője részletes, sokirányú elemzést tartott. Beszélt Németh Lászlóról, művének keletkezéséről, Széchenyi Istvánról, életéről, sorsáról. Arról a korszakról és azokról a történésekről, háttérben zajló esményekről, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy ebben a drámában már az utolsó napjaiban, a döblingi elmegyógyintézetben láthatjuk, mielőtt eldördül a végzetes lövés.
“Írni olyan, mintha gyújtogatnál”
A rendező kiemelte: Németh László 1946-ban írta ezt a művét. Megpróbáltatásokon, sok mindenen ment át az ország, nem tudni, mi lesz a jövője. Kiszolgáltatottság veszi körül a hétköznapokat, az embereknek kevés idejük volt megérezni a szabadság leheletét. Talán nem véletlen, hogy Németh László a darabban Crescentiaval, Széchenyi feleségével mondatja a korra utalva: “Írni, olyan, mintha gyújtogatnál.” Németh László pedig így érezte magát, s keresett magának egy olyan történelmi személyiséget, aki nagyon szívesen “gyújtogatott,” mert valójában grafomán volt. Mindemellett nárcisztikus egyéniségként élt, imádta önmagát, szerette a gondolatait. Állandóan előtérbe helyezte azokat a személyiségével együtt. Gyakorlatilag ezért a mű szövegei önelemzések is egyben. Hozzátette, mindezért sem törekszenek arra, hogy a főhőst szoborként vagy festményként láttassák a színpadon.
A darab dialógusai már azt a Széchenyit ábrázolják, akinek a belső világa furcsa, agyi tevékenysége nem mindenhol logikus és pontosan kimérhető. Néha eksztatikus, érthetetlen, közelít az őrülethez a viselkedése. A párbeszédek olyanok, hogy a szereplők gyakran nem a feltett kérdésekre válaszolnak. Az író azt helyezi előtérbe, mi zajlik a fejekben, és ez nem mindig függ a kérdéstől. Ezért a színészeknek úgy kell játszaniuk, hogy a nézőknek minden érthető és megmagyarázható legyen.
Szereplők:
Széchenyi István – Széles Tamás
Crescentia, a felesége – Szőcs Erika
Béla, a fia – Papp Attila
Zichy Géza, mostohafia – Marosszéki Tamás
Görgen, főorvos – Major Zsolt
Goldmark doktor – Kovács Frigyes (Jászai-díjas)
Gutherz doktor – Wischer Johann
Lonovics érsek – Boráros Imre (Kossuth-díjas)
Bíró Jósika Samu – Pelsőczy László
Babarczy alezredes – Nagy Gábor
Kiss Márton, Széchenyi titkára – Horányi László (Jászai-díjas)
Brach, Széchenyi inasa – Galkó Balázs
Magyarországi látogató – Savanyu Gergely
Mátyás – Szabó László
János, ápoló – Kiss Noró
Alkotótársak:
Díszlet – Csiszár Imre
Jelmez – Szakács Györgyi (Kossuth- és Jászai-díjas)
Dramaturg – Bártfay Rita
Súgó – Szele Júlia
Ügyelő – Kiss Noró
Rendezőasszisztens – Simon Andrea
Rendező – Csiszár Imre (Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész)
Németh László örököseinek engedélyét a Hofra Kft. közvetítette – www.hofra.hu
Részlet Varga Róbert riportjából
forrás: https://www.soproniszinhaz.hu/hu/hirek/1766-szechenyi-rajtolt-a-stab.html