Formanyelv

Mi a monodráma?

Könnyedén azt mondhatnám, hogy egyszereplős színdarab, de ez így sajnos nem igaz. Ahogy a színház fogalmát eddig nem sikerült általános érvénnyel megalkotni, úgy a monodrámáét sem. Nyilván nem is a definíció a fontos, hanem az a néhány jellegzetesség, ami megkülönbözteti a monologiát a többi színházi eseménytől.

   A legfontosabb nekem az, hogy míg a többszereplős előadások esetében – néhány “félre” vagy kiszólás kivételével – a cselekmény és az akció mindig a szereplők között folyik, addig a monodrámánál (egy-két kivételt leszámítva) a játszó személy a közönséggel lép közvetlen kapcsolatba, s a legtöbb esetben az egész előadás e kapcsolaton áll vagy bukik. Hans-Theiss Lehmann ezt úgy fogalmazta meg, hogy az interakció nem a színpad saját világán belül zajlik, hanem megnyílik a “Theatron-tengely”, a kommunikáció a színpadra merőleges irányt vesz. Balassa Zsófia szavaival: “…a színház nem mint fikció, hanem mint szituáció lesz hangsúlyos.”

   Hosszan sorolhatnám még a további jellegzetességeket, de szeretnék megmaradni csupán ennél az egy megállapításnál. A monodráma szerintem legfontosabb jellegzetessége, hogy – darabtól és szcenírozástól függően – a néző aktívan kommunikáló féként vehet részt a játékban. Még ha nem is interaktív az előadás, a monodráma még akkor is megajándékozza a nézőt a közte és a színész között kialakuló személyesség és a “mintha párbeszédben lennénk” élményével, amit a többszereplős drámák esetében nem nagyon lehet tapasztalni. Ez pedig azt eredményezi, hogy a néző unikálisan részletes, alapos karakterábrázolást láthat, s megkapóan közvetlen és közeli módon, szinte nagyító alatt tekinthet bele egy ember lelki-pszichikai folyamataiba.

   A monodráma ezért valójában nem egyszereplős műfaj, csak annak látszik. A színlapra soha ki nem írt, láthatatlan szereplő, akivel a színész kommunikál: a néző. S ha ez a kommunikáció nem is feltétlenül 100%-os, a néző az, aki a színpadi karaktert mesélésre, fordulatra, színvallásra, őszinteségre vagy hazugságra, játékra kényszeríti. Ha a többszereplős daraboknál a néző csak néző, akkor a monodráknál sokkal inkább olyan, mint egy esküdtszék: nem csupán nézi a történéseket, hanem tanúskodik róluk, mellettük vagy ellenük.

Similar Posts